"Ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek!” (János 8,36)
Jézus megszabadított, bűneimből kihozott, új életet, üdvöt szerzett ott a Golgotán. Erre emlékeztünk nagypénteken és húsvét napján ma már boldogan hirdetjük: „JÉZUS HALOTTAIBÓL FELTÁMADOTT!” Mi, akik Krisztust ismerjük, akik már találkoztunk Vele lélekben, tudjuk ezt. Vajon mennyire hatja át a hétköznapjainkat, s annak könnyebb és nehezebb perceit annak tudata, hogy nekünk feltámadott, élő Urunk van? Tudjuk-e, merjük-e ennek fényében megküzdeni sokszor nehéz harcainkat, vagy elcsüggedünk, és úgy élünk, mintha egy halott Úr oldalán állnánk?
Jézus húsvét hajnalán feltámadott! Ez tény, hisz a sírja üres! Hiába vigyázták marcona katonák, hiába tettek meg mindent a Jézust gyűlölő farizeusok és a papság – Isten szándékát nem tudták keresztezni. Az Ő terve ugyanis pontosan ez volt: odaadni a bűnös emberért (érted és értem) Fiát, hogy új életre, örök életre hívjon ki a lelki halálból. Jézus Krisztus megszabadított. Megszabadított a bűn, a félelem, a halál rabságából és új életre hív. Mindenkit, téged is. Hálás a szívem, hogy Jézus nem maradt a sírban, hanem él és munkálkodik ma is, most is, itt a mi kis településünkön is, a mi gyülekezetünkben is. Szabadításával, világosságával újra és újra beragyog az emberek szívébe, s eltörli a régit, és egészen újat teremt. Valamint, folyamatosan ad olyan dolgokat, amire mindig is vágytunk, de amiről talán azt gondoltuk – ez sohasem lesz a miénk. Pedig „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?” (Róma 8,32)
Vele együtt kapunk – bocsánatot,
Vele együtt kapunk – Istenben édes Atyát,
Vele együtt kapunk – gondviselést,
Vele együtt kapjuk – lelkünk békességét,
Vele együtt kapunk – megigazult életet,
Vele együtt kapunk – szabadságot a jó cselekvésére,
Vele együtt kapunk – szabadságot a rossz megtagadására,
Vele együtt kapunk – bizalmat, szeretetet.
Azaz mindent. Mindent, amire ebben az életben szükségünk van ahhoz, hogy Isten gyermekeiként tudjunk járni, szólni, gondolni, cselekedni. És csoda az, amikor átéljük, hogy nem csak Megváltót kaptunk Jézusban, hanem igaz barátot is, akire mindig számíthatunk. Ő szüntelenül számít ránk, hogy legyünk itt e Földön az Ő szeme, szája, keze, lába, amely nem megy el érzéketlenül a nyomorult mellett, amely tisztán látja a jó és rossz között a különbséget, s amely tud szólni, mert Isten Lelke által nem teheti, hogy hallgasson, s tovább adja mindazt, amit Isten rábíz. Elmondja, hogy Ő él, szeret és szabadítását kívánja adni, s amely láb indul és siet segíteni ott, ahol szükséges, s amely kéz elengedi azt, amivel tele van, kitárul, és teszi azt, ami rábízatott. Mi vagyunk-e Jézusnak ilyen szeme, szája, keze vagy lába? Az Ő megváltottjaként szabadságban, az Ő szolgálatában élünk-e? Sok mai keresztyén nyomorúsága az, hogy már nem tud így élni, mert elnyomja húsvét üzenetét a sok „egyéb”, a sok nehézség, kihívás, megoldhatatlannak tűnő probléma vagy betegség. Pedig Ővele együtt mindent kész nekünk ajándékozni – s mégis inkább földhöz ragadtan, gondjainkba beletemetkezve töltjük napjainkat egymás után. Jézus Krisztus megszabadított – áldod az Isten Bárányát? Tudod úgy áldani, olyan őszintén és boldogan? Tudsz-e már vagy tudsz-e még az Atya gyermekeként élni, s bizalommal odatenni mindent a kezébe, s járni úgy az utadat, hogy Ő kedvét lelhesse benned? Húsvétkor Isten gyermeke hálás szívvel köszöni meg a megváltást, a szabadítást. Köszönetet mond Annak, aki otthagyva a menny dicsőségét, lemondva annak megannyi javáról – vállalta értünk az emberré létének legfélelmetesebb részét is – a halált. Tőlünk sem vár kevesebbet, azt hogy meghalván önmagunknak, azt az életet éljük, ami Őt dicséri, s amely javára szolgál másoknak is.
Adja meg az Úr 2016 húsvétján nekünk ezt az életet, hogy általunk egyre többen tudják boldogan megvallani: „Jézus Krisztus megszabadított, Áldom az Isten Bárányát!”
Mihály Sándor