Újév kezdetén többféle kérdés ver fészket az ember lelkében. Alig van ember, aki ne tenné fel esztendő elején a kérdést: mit hoz nekem az új év? Milyen feladatok, tennivalók várnak rám, milyen meglepetések érnek? Vannak, akik az előttük álló évet új tervek, új lehetőségek alkalmának tekintik. Vannak, akik reménységük, elvárásuk beteljesítőjének, ajándékozójának tekintik. Ezek olyan szerencsének a megérkezését várják, amelyben eddig még nem volt részük, hiányzott életükből. Másoknak az új esztendő a félelmet, a láthatatlan, ismeretlen vak jövőt jelenti. Ezek bizonytalanul lépnek az új évbe. Van, aki azt mondja: aminek jönnie kell, az eljön, akár akarom akár nem, akár félek tőle, akár nem.
Boldog az, aki az újesztendő kezdetén és annak minden napján Isten nagy kegyelmére, az Ő soha el nem fogyó szeretetére, hatalmas erejére néz. Aki az új évben is kézen fog, vezet, el nem hagy, akinek ajándékai várnak ránk. Vele, félelem nélkül, nyugodtan mehetünk a számunkra ismeretlenbe, de számára jól ismert jövőbe, mert Ő az Ura minden jónak. Az idő nem a miénk, nekünk csak ajándékba adja azt az Úr. Az Ő kérdése egy lehet: „mit tettél a neked adott idővel?”
Így az újesztendő kezdete lehetőség a visszatekintésre, a számbavételre és a válaszadásra. A további idő ajándéka attól is függhet, hogy milyen választ adunk. Ha az időt Isten kezében hagyjuk, akkor nem bizonytalan sors vár reánk, amelytől félni kell. Az idő az Ő kezében van, mert szeretete, bölcsessége minden értelmet felülhalad. Keze pedig nemcsak erősebb, hanem jobb is az emberekénél. Az Ő keze Jézus Krisztus, aki hív minket. Aki gyógyított, kenyeret tört meg, és halottat támasztott fel. A kereszten kitárt, kiszegzett kar, amelyből senki ki nem ragadhat minket. Az Ő kezében lesz nemcsak ez az esztendő, hanem az eljövendő esztendők is, „az Úr jókedvének esztendei”.
Mi, keresztyének hisszük, hogy e földön csak vándorok vagyunk, akiknek nincs itt maradandó városunk. De vigyázzunk arra, hogy ne tegyük senkinek nehézzé a vándorutat. Minél többet magunkévá teszünk Isten országának kincseiből, annál örömteljesebb, könnyebb lesz a vándorlás, még ha meredek utak is állnak előttünk. Ne siessünk Isten előtt menni, de el se maradjunk Tőle! Ha így teszünk, akkor az időt, amely előttünk áll, nem egy bennünket ide-oda sodró áramlatnak fogjuk fel, hanem Isten csodálatos útjának, ahol az Úr szüntelenül előttünk halad és hívogat minket. Az Ő akarata legyen a mi akaratunk, az Ő szeretete a mi szeretetünk. Aki nem az új évtől, hanem Istentől vár és fogad el mindent, az bőséggel fog aratni, kévéit örvendve emelni. Azt semmi el nem szakítja az Úr szeretetétől.
Mihály Sándor