Feljegyzések Hélisz Katalin (MEKDESZ – lelki gondozói szolgálat, egyéni terapeota) előadásából
Budapest, Antropos konferencia, 2016. febr. 28.
A cím egy könyv címe, melyet Myra Perrine írt doktori értekezésként – angol nyelvű kiadás, internet
Mottó: Mese a vakokról és az elefántról – mihez hasonlít az elefánt?
fal – oldala, lándzsa – agyar, levél – fül, óriás kígyó – ormány, fa – láb,
mozgó hegy - részigazságok, mind benne van
Klf. személyiség tIpusok, klf. szeretetnyelvek, klf. spirituális (lelki) alkatok
Zsoltár 28 – mi az a szó, frázis, kifejezés, mondat, ami megérint? (Ebben a zsoltárban szinte minden típus megtalálható.)
A spirituális alkat nem más, mint
- ahogy Istenhez a legtermészetesebb módon kapcsolódunk
- ami által Isten jelenlétét sokkal erőteljesebben átéljük
- annak a módja, ahogyan a szívünk lecsendesül
- ahogyan életet és felfrissülést nyerünk
- ahogyan biztos pontra jutunk
- Isten ajándéka a számomra, az én ajándékom Krisztus testének
SPIRITUÁLIS ALKATOK
- mindenkiben mindegyik fellelhető: 1-9-ig terjedő skálán jelezd, rád mennyire jellemző egy-egy típus
- gondold át, miközben hallgatod vagy olvasod, hogy a gyülekezetedben kire jellemzőek leginkább az adott tulajdonságok
1. AKTIVISTA (Illés, Mózes, Péter, a korai keresztény mártírok)
- észreveszi, mi a rossz a világban
- Isten iránti szeretetét a gonosszal való küzdelemben mutatja meg, felszólal az általa észlelt rossz ellen
- kiáll, harcol
- prófétai helyzet
- kényelmetlen helyzetbe hoz másokat
- bátran tesz bizonyságot a hitéről
- Isten dicsérete abban nyilvánul meg, hogy megtérésre segít másokat
- számára a gonosszal való szembeszállás kulcsfontosságú
- erőt ad számára, ha másokkal együtt lehet
Jézus, az aktivista:
- sokszor kemény álláspontot képviselt, nem félt szembeszállni a gonosszal (ellentét a farizeusokkal, a templom megtisztítása)
- kereszthalála aktivista lelkületének legfőbb megnyilvánulása
Mennyire jellemző ez rád?
Az aktivista kísértése:
„Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek.”
- csak a rosszat veszi észre, ítélkező: „én tudom, mi a jó…”
- erőszakhoz folyamodhat
- az életszentség kevésbé hangsúlyos a számára
- neheztel, elitizmus, (1Sám 30 – Dávid, amálekiták)
- sokkal inkább egy adott tevékenységgel vagy számokkal van elfoglalva
2. ASZKÉTA (Bemerítő János, sivatagi atyák, anyák)
- Isten iránti szeretetét a csendben, a magányban éli meg
- egyszerűség: életmódban, életkörülményben, öltözködésben
- a magányban és az egyedüllétben töltődik fel
- igényli, hogy elvonulhasson másoktól távol
- értékeli, ha kevés érzékszervvel felfogható inger veszi körül
Jézus, az aszkéta:
- ima, böjt, egyszerűség, nem volt tulajdona
- szenvedés által tanulta az engedelmességet (Zsid 5:8)
Mennyire jellemző ez rád?
Az aszkéta kísértése:
- túlzásba viheti a vallásosságot: nem találja az egyedüllét és az aktivitás kiegyensúlyozott ritmusát
- önsanyargatás, a fájdalmat önmagáért szereti
- ki akarja érdemelni Isten jóindulatát
3. GONDOSKODÓ ( Márta, irgalmas samaritánus, Teréz anya)
- Isten iránti szeretete mások szolgálatában nyilvánul meg
- öröm számára mások szolgálata
- számára mások szolgálata = Jézus szolgálata
- szegények, rászorultak között forgolódik
- elégedett, ha háttérben lehet, észrevétlenül szolgálhat
- mások terheit magára veszi
- egyformán gondoskodó a családban és idegenek között
- ő a világ „két keze”
- közel Istenhez: csendben munkálkodhat Isten országáért
Jézus, a gondoskodó:
- betegek, szegények, megszállottak közötti szolgálata
- lábmosás: Júdás is - ellenségéről is gondoskodik Ján 13:14
Mennyire jellemző ez rád?
A gondoskodó kísértései:
- mások szolgálatával önmagát szolgálja (önzés, egó építése)
- ítélkezés (aktivista a gondoskodóval összeveszik)
- elfogult, lefitymálja a másikat
- elhanyagolja azokat, akik közel állnak hozzá
4. SZEMLÉLŐDŐ (kontemplatív): (Dávid, Mária, János, betániai Mária)
- a jellemzője a csendes imádat, Isten szemlélése
- Énekek éneke, Isten mint szerelmes
- Isten jelenlétében hosszan és rendszeresen időzik
- nyíltan beszél a istennel való bensőséges kapcsolatáról
- a szeretet égeti, hajtja
- túláradóan imádja Istent (alabástrom olaj, Mária)
- otthonosan viszonyul Isten misztériumához (titok, rejtély, hitigazság)
Jézus, a szemlélődő:
- nyíltan beszél az Atyával való kapcsolatáról
- órákat tölt egyedül az Atyával
Mennyire jellemző ez rád?
A szemlélődő kísértései:
- elveszíti a kapcsolatot a mindennapi élettel
- egyénisége eltűnik
- megfeledkezik az erényekről
- lelki átélések hajszolása
5. LELKESEDŐ
- az ünneplés számára misztérium
- a keresztény közösségben megélt örömteli dicsőítés ösztönzi
- ha a dicsőítés nem érinti meg, nem tapasztalja meg Isten hatalmát, s ezt
hiányként éli meg
- kreativitás
- zsoltár, dicséret
Jézus a lelkesedő:
- örvendezik lélekben (Luk 10:21 Jézus hálaimája)
- Kérjetek, keressetek, zörgessetek Luk 11:9-10
- Jézus szentsége
Mennyire jellemző ez rád?
A lelkesedő kísértései:
- önmagáért keresi a lelki élményt (felspanolja a dicsőítés)
- független, önállóskodó
- a felelősségre vonhatóság fontos
- álmok, kijelentések elfogadása, melyek Isten igéjével ellenkeznek
6. INTELLEKTUÁLIS (Pál, Salamon, Luther, nagy teológusok)
- az értelme által szereti Istent
- a hitét nemcsak átéli, hanem érteni is tudja
- a megfelelő gondoskodás alapvetően fontos a számára
- tanulmányoz klf. tantételeket (szeret erről vitázni)
- a fogalmak világában él
- elunja magát, ha elméjét nem stimulálják
- szkeptikusnak és ellenségesnek tűnhet
Jézus, az intellektuális:
-rabbinikus tanítvány, Mózes összes könyvét ismerte, kívülről megtanulta
-12 évesen teológiai kérdésekről beszélgetett a papokkal
Mennyire jellemző ez rád?
Az intellektuális kísértései:
- nagyon szeret vitázni, túlzásba viszi
- mindent nagyon jól tud, ahelyett, hogy csinálná
- büszkeség: „ő tudja…”
7. TERMÉSZETBARÁT (Dávid, Assisi Szent Ferenc)
- a szabadban éli meg legjobban Isten iránti szeretetét
- „krisztusi gyaloglás” = mozgás és ima összekapcsolása
- „az egek hirdetik Isten dicsőségét”
- lelke megelevenedik, ha a szabadban lehet
- felfrissül Isten teremtéseitől
- átéli Isten jelenlétét a természetben
- lelki összefüggés a természetben
- kedveli a zsoltárokat, Jézus példázatait
Jézus, a természetbarát:
- példázatai, hasonlatai
- kert, hegy – imádkozik
Mennyire jellemző ez rád?
A természetbarát kísértései:
- individualista, egyénieskedés
- lelki tévedések (jó megfontolni, megvizsgálni, amit kapott)
8. ÉRZÉKELŐ (Ezékiel, János jelenések, görög katolikus és ortodox katedrálisok építői, a tékozló fiú hazatérése, Jézus születése, szenvedése ikonokon )
- érzékszervein keresztül éli meg Isten szeretetét
- gyönyörködik
- vizuális típus
- a fenséges Istenhez vonzódik
- meglátja, hallja, érzékeli Istent - építészeti alkotások, zene, liturgia,tömjénezés, ikonok, festett ablaküveg
- Isten tisztelete minden érzékszervére hasson - ezt szereti
Jézus, az érzékelő:
- fizikai módszerek a gyógyításnál : sárkeverés
- érintés
Mennyire jellemző ez rád?
Az érzékelő kísértései:
- a szépség bálványozása - manipulálja az érzelmeinket
- a dicsőítés dicsőítése
9. HAGYOMÁNY TISZTELŐ
(Ábrahám, Noé – oltár, Ezsdrás felolvassa az írást, benczés apátságok, középkori egyház)
- szertartás, szimbólum, áldozat, szentségek fontossága
- a hit időtlen voltát nagyra értékeli
- akik előtte éltek, akik utána jönnek fontosak
Jézus, a hagyománytisztelő:
- zsidó hagyományok, törvény, páska, szombat ismerete, megtartása
„Nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem betöltsem.”
A hagyomány tisztelő kísértései:
- anélkül szolgálja Istent, hogy valóban ismerné
- társadalmi különbségek elhanyagolása
- mások megítélése
- gépies ismétlés
- szertartások istenítése, „de mindig is így csináltuk…”
Kérdések:
- Melyik az a 2-3 alkat, ami jellemző rád?
- Mi a szembetűnő a számodra?
- Imaéletedben megmutatkoznak?
- Akik nagyon mások, mint ahogyan te megéled?
- Volt-e olyan személy, aki ellenérzést váltott ki? Aki idegesített?
- Ki irritált legjobban? Mivel rendelkezik, ami neked nincs?
- Egyiknek a másikra hogyan van szüksége?
Konklúzió, következtetések:
- nincs kaptafa
- A „ kéne, kellene” szó gyanús, ha nem belülről fakad! – lehet egy kényszer: „Úgy lennék jó..” = elvárás magamtól - Isten is várja?
- A legjobb tulajdonságunk lehet a legrosszabb is! Ellen kell állni az ördögnek!
- Mi idegesít a másikban? Az belőlem is eredhet.
- Önreflexió: pontszámom alacsony, magas? Ha magas, hogyan gazdagítom a közösséget?
- A tanulmány haszna: lehetek, aki vagyok
elkezdem megérteni azt, aki más, mint én
gazdagság, sokszínűség
- Ha szorongás, bűntudat van az emberekben szabadítsuk fel őket, hogy éljék meg a hitüket, ahogy nekik jó.
- Ami belülről fakad, az tanítható
FONTOS, HOGY EGYSÉGBEN LEGYEN A 9 SPIRITUÁLIS ALKAT!
Amikor nem vagyunk egységben:
- ítélkezés
- előírás szerűség
- elitizálás
- elszigetelődés
- felekezetieskedés
EZÉRT AZTÁN BÁTRAN MENJ ISTENHEZ! SZERESD ŐT ÉS MAGADAT, AHOGY TÉGED ALKOTOTT! És másokat is így szeress!
(Lejegyezte: Pálinkás Ibolya)