,,Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet."
(62. Zsoltár 6.vers)
Életünkben a nyár a pihenés, a kikapcsolódás időszaka is. Sokan ekkor mennek hosszabb-rövidebb szabadságra és gyűjtenek új erőt arra, hogy újra felvegyék a munkának terhét. Ez így van jól, és így van rendjén. Isten mindent harmóniában teremtett, és rendelt az ember számára: a munkát és a pihenést is.
A hosszabb szabadságok mellett van egy rövidebb is: heti egy napot rendelt az Úr a nyugalomra. A tízparancsolat negyedik parancsolata szól a nyugalom napja megtartásának fontosságáról. A nyugalom napja, Krisztus feltámadása óta, a keresztyének számára a vasárnap. Ez ajándék Istentől azért, hogy ne legyünk a munka rabszolgái.
De vajon elég csak leállni a tennivalók sorával? Nem! Többre van szükség! Miután megállt a testünk és szellemünk a munkavégzéssel, valahol, valakinél a mi lelkünknek is el kell csendesedni. A zsoltáríró - Dávid - tud egy jó helyet erre: "Csak Istennél csendesül el lelkem." Istennél el lehet csendesedni a léleknek.
Az elcsendesedni nem tudó és nem akaró lélek túlterhelt, kimerül és boldogtalan lesz. Az elcsendesedő lélek pedig kap valamit: reménységet. Olyan reménységet, ami fentről jön, ami az Istentől jön! A kettőre együtt van szükség: pihen a testünk és szellemünk, illetve elcsendesül, megpihen a mi lelkünk - "csak Istennél". Ám ez a harmonikus, idilli kapcsolat Istennel, csak hit által lehetséges.
Emberi kapcsolatainkból megtanultuk, ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, mindkét félnek hozzá kell tennie a maga részét. Isten és ember különös kapcsolatában vajon hogy van ez? Mit ad Isten, és mit kell nekem tennem? Ami Istent és az embert összeköti, azt a Biblia hitnek nevezi. Ez az az eszköz, aminek segítségével Isten elérhető, és vele közösségre juthatunk.
Hogyan kezdődik valakiben el a hit? Hogy kezdünk el hinni?
Nagy titok ez. Aki már hisz, az is nehezen tudja megmagyarázni, hogy mi történt, mi változott, amikor hinni kezdett. Azért nem tudjuk megmagyarázni, mert nem a mi lelki tevékenységeink eredménye a hit, hanem Isten ajándéka. Persze lehetnek körülmények, amik segítenek hitre jutni: hívő szülők, barátok, társak, kéznél levő Biblia, egy-egy szívbe markoló prédikáció, vagy épp a felébredő lelki éhség valakiben valami igaz, tiszta dolog iránt stb. De ezt is már az Úr adta, hogy megtalálhassuk őt. Adott elég világosságot, hogy a keresők rátaláljanak, de hagyott elég homályt is, hogy keressük őt. A kapcsolatot tehát Isten kezdi. Az emberi oldal itt abban nyilvánul meg, hogy kész-e elfogadni ezt az ajándékot.
Ha már hiszek, akkor ezt a hitet naponta meg kell erősítenem magamban. A keresztyén embert nem annyira a hit birtoklása jellemzi ugyanis, hanem a keresése. Minden megtalált eredmény újabb probléma kiindulása, minden befejezés újabb nyitány. A keresztyén ember sosem válhat 'jó' hívővé, egy álláspont halálosan komoly képviselőjévé. Hiszen az ember soha nem lehet keresztyén, csak újra meg újra azzá válhat, minden nap estéjén meglehetősen szégyenkezve a maga aznapi keresztyénsége miatt, és minden új nap reggelén hálásan azért, hogy még egyszer merhet belevágni. A keresztyén gyülekezet pedig abban egységes, hogy csupa kezdőkből áll - és hogy éppen ez az igazán jó: újból kezdőnek lenni, elölről kezdeni újra, tehát egyetlen ponton sem megállni. Ez az igaz hit egysége.
Jó, - ha mint egy kezdő -, úgy tudunk rácsodálkozni Istenünkre, úgy kézbe venni a Bibliát mint aki először olvassa,. Az első szeretet éledhet fel ekkor bennünk, ami odavonz az Úrhoz. Persze Istenünk itt is teljesen mellettünk áll, számtalan módon kész segítséget adni, hogy hitünk megmaradjon. Az Igében látjuk, hogy leggyakoribb eszköze az, hogy nagy feladatokra hív el, vagy nagy hitpróbákba enged. Ezekkel tud ugyanis a leghatékonyabban formálni minket, hiszen ki is kell tartani a hitben. ,,Hit által hagyta el (Mózes) Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant." (Zsid. Lev. 11:27) Pál apostol pedig amikor életét összegzi Timóteusnak, örömmel állapítja meg: ,,a hitet megtartottam". Csodás ajándék ez az Úrtól, és nagy feladat is egyben ennek ápolása, növelése egészen a végsőkig.
"Csak Istennél csendesül el lelkem." - mondja Dávid. Igen! Isten Krisztusban megtart minket, mi pedig ne engedjük el soha azt, ami vele összeköt! Elcsendesedő, pihenésre vágyó lelkünk hit által reménységet kapott, éppen ezért miután felüdültünk ebben a nyári időszakban, a Tőle kapott erővel, és küldetéstudattal végezzük a ránk kiszabottakat, amelyre elhívott bennünket!
Mihály Sándor