„Minden elmúlandó ami földi, Tört virágot a szél messze söpri. Örömünket búra látjuk válni,
Akit szerettünk, attól el kell válni, Uram te megmaradsz!
Megváltóm, te hitem sziklavára, Zúgó árban te maradsz csak állva.
Otthonát ki megtalálta benned,
Így kiálthat hogyha minden elment, Uram, te megmaradsz!“
Az ősz érkeztével ennek a régi versnek a sorai foglalkoztattak. Ezen tűnődve elmélkedtem, mely dolgok örök érvényűek és melyek tartanak csak ideig-óráig? Nagy igazságot fogalmazott meg a vers írója: minden, ami a földi léthez tartozik, amelyeket látunk, érzékelünk, maga az egész világ elmúlik, az elemek megégnek, mert ezt a világot Isten tűznek tartja fenn. Mi emberek szeretjük a maradandó értékeket, a folytonosságot, vágyunk tartós dolgokat alkotni. Olykor sikerül keresni először Isten országát, máskor pedig szégyenkezve, kudarc-élménnyel látjuk, hogy nagyon leköt, maga alá tipor a földi gondok özöne. A Biblia tudomásunkra hozza, hogy nincs itt maradandó városunk, mi csak jövevények, átutazók vagyunk e földön. De van egy dicsőséges ország, amit Isten az őt szeretőknek készített. „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.“ (2 Pt 3:13).
Az ősz beköszönése, a hűvös reggelek, a lehulló falevelek újra és újra emlékeztetnek, hogy egyszer földi életünk is hasonlóan véget ér. Ösztönszerűen tevődnek fel bennünk kérdések: ennyi lenne az élet? Ha a kiszabott évek letelnek, nekem is távoznom kell? És ha igen, vajon hová? Van-e élet a síron túl is? Isten Ádámot saját képére és hasonlatosságára jónak, tökéletesnek teremtette, szabad akarattal felruházva. Az engedetlenség, bűnbeesés következtében, a bűn átkaként jelent meg a halál, ami aztán az egész emberiségre kihatott. Tehát az elmúlás, meghalás mindenkit érint, naponta szembe találjuk magunkat e ténnyel.
A következő napokban világszerte megemlékeznek az emberek elhunyt szeretteikről. Az egész magyar nyelvterületen szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése, és a gyertya gyújtás. Csupán a megemlékezéssel nem lenne baj, de a bibliára nem alapozható hiedelmekkel annál inkább. Néphitünk szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottaink és ezért kell az ők lelki üdvéért gyertyát gyújtani. Például nagyon sok helyen annyi gyertyát szoktak gyújtani, ahány halottja van a családnak. Elszomorító, mennyire félre vannak tájékoztatva az emberek a lelkük üdvössége, az örökkévalósággal kapcsolatban. A „gazdag és Lázár“ történetében Ábrahám szavaiból világosan kiderül, a halál után nincs változtatási opció: „akik akarnának innét tihozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek“ (Lk 16:26/b). Nincs átjáró a mennyország és a pokol között!
Isten elküldte az ő fiát, Jézus Krisztust, aki által minden ember üdvözülhet, aki hisz őbenne. Aki elfogadja a felkínált kegyelmet, az örök élet bizonyosságával a szívében távozik a földi létből. Vagyis a felkészülés ideje a túlvilágra, az ember életében most van. A halál után már késő közbenjárni mások lelki üdvéért. Ki mit vet az életben, azt fogja learatni. „Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.“ (2Kor 5:10) A megjutalmazás, vagy az örök kárhozat vár ránk. Egy másik ige szintén bátorít minket: „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük.“ (1Thessz 4:13). Ha rendeztük bűneinket Istennel, kértük az ő bocsánatát, megbántuk és elhagytuk azokat, többé nincs okunk az aggódásra, bánkódásra, mert nem cipeljük magunkkal a bűnterhet, hanem szabadon, szívünkben élő reménységgel élhetünk.
„Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (1Jn 5,12–13) Mi az örök élet? Nemcsak valamilyen folytatás a testi halál után, hanem az egyedül igaz Isten és Jézus megismerése. János 17,3-ban olvassuk: „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Másutt arról olvasunk, hogy aki hallja Jézus beszédét, és hisz abban, aki őt elküldte, annak örök élete van, vagyis nem megy ítéletre, mert átment a halálból az életre. El kell ismernünk, hogy üres, súlytalan, tartalmatlan szó, frázis lett az „örök élet” kifejezés. De azt is tudjuk, hogy a Szentlélek által az ige súlyt kap, új lesz, és erő lesz benne.
Az örök élet nem a testi lét meghosszabbítása! Mint ahogyan a halál sem azonos a test halálával. Sok a megfáradt, bűnben vergődő ember, aki várja a Megváltót. És aki Jézus által újra Isten közelébe kerül, aki élő hitre jut, annak már földi életében elkezdődik az örök élet: a megbékélés Istennel. Eközben talán semmi sem változik körülöttünk. Testi bajaink, anyagi gondjaink, a napi terhek megvannak – de bennünk megszületett a béke. Jézus közelében zúgolódóból hálássá, céltalan és reménytelen emberből élő reménységű és az örök cél felé tartó boldog emberré leszünk. Urunk mindig meg akar állítani minket a mulandó élet zajában, rohanásában, hogy az örök célra, az örök életre emlékeztessen. Ne vessük meg ezt a drága ígéretet. Legyen ez számunkra élő reménység, szilárd bizonyosság, amely naponta örömmel tölt el, és erőt ad földi terheink hordozásához. A mulandó célok mellett hadd lássuk meg az örök célt.
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.“ (Mt 6:19,20). Milyen kincsek gyűjtésére állítottuk be az életünket: mulandókra vagy maradandókra? Bárcsak tudnánk egy rövid pillantást vetni életünk eddig eltelt szakaszára! Ha kell változtatnunk, tegyük meg. Kezdjünk tudatosan örök érvényű kincseket gyűjteni, jól kihasználni a még rendelkezésünkre álló kegyelmi időt!
Mihály Sándor