,,Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk."
(1.Korinthus 15:19)
Mennybemenetel napja. Úgy is mondják, hogy áldozócsütörtök, de legjellemzőbben azt mondhatjuk, hogy az ,,elfelejtett ünnep".
Mennybemenetel napja? Megemlékezünk róla, mert benne van a Bibliában? Egyáltalán: milyen gyakorlati jelentéssel bír ez a nap a mai kor keresztyén embere számára? Talán ott találjuk meg, ott értjük meg a mennybemenetel napjának a valódi jelentését, hogy a Krisztushit az nem csak elvárás Istennel szemben, nem is csak valami jövőbeni, majdani váradalom, hanem mindkettő. Mindkettő a maga helyén. A maga idejében. És erről beszél a fenti ige üzenete is. Hogy Krisztusba igenis bele lehet kapaszkodni. Komolyan lehet venni jelenlétét, jelenvalóságát az életünkben, a mi világunkban, az egyházunkban, a gyülekezetünkben is. Ugyanakkor komoly átgondoltsággal kell tudatosítanunk magunkban, hogy a Krisztusvárás ádventi időszakában élünk, amikor test szerint nincs jelen a Mester. Más viszonyok, szabályok vonatkoznak hát keresztyén életünkre, mint a Krisztust test szerint ismerő tanítványokra vonatkoztak hajdanán. És ez mégsem valami tudathasadásos helyzet! Ez maga a keresztyén létforma a Krisztus mennybemenetele utáni és a Krisztus visszajövetele előtti korban. A mai korban is. A mi korunkban is. A mi életünkben is!
... hát itt van a mai nap, a mennybemenetel napjának gyakorlati fontossága!
Csak ez az élet! - hangzik a korinthusi levél igei gondolata.
Vagy ahogy ezt a hozzáállást értelmezhetjük másként: Élj a mának! Mennyire, de mennyire hódit manapság ez az életfilozófia! Hatására ilyen és ezekhez hasonló magatartásformák vesztek el, váltak megmosolygottá, mint: türelem, várakozás, lemondás, ... és még sorolhatnánk. Helyükbe a fogyasztás bálványai léptek: Vedd és vidd! Használd! Élvezd, de azonnal! Szerezd meg, de mihamarabb!
Nem ér már rá a mai ember Istenen, meg valami mennybe ment Krisztuson gondolkodni, elmélkedni! Nem ér már rá a mai kor elfoglalt, rohanó embere vasárnap a templomban ájtatoskodni, ... nem beszélve a hétköznapokról, ... például egy csütörtök délelőttről, vagy délutánról, mint a mai nap is.
... és ha mégis, akkor is, ... valahogy ez az ,,azonnal szemlélet" befurakszik, betör a hitbe, az emberi lelkek istenkeresésébe is. ,,Hiszek Istenben, ha most, ha azonnal meggyógyulok!" - mondja az egyik. ,,Hiszek Istenben, ha most, ha rögtön helyre is áll a lelki békém, vagy a családi harmónia!" - mondja a másik.
... már nincs hit a megszentelődésben, a tudatosan felvállalt és bejáratott keresztyén életútban, az egyre mélyebben és komolyabban megismert Krisztusban. Már csak a most van! A "most"-ban pedig egy elvesztett, vagy soha nem is ismert Krisztus hiánya ég az emberi lelkekben.
Csak a halál utáni élet! - vezet félre gyakran a világ valóságától elszigetelődni szándékozó vallásosság gondolkodásmódja, - hiszen így is értelmezhetjük a Korinthusi igeverset
Leginkább temetéseken, temetői igehirdetésekben hallunk erről a valóságos, de egyáltalán nem kizárólagos keresztyén reménységről, hogy az üdvösség a földi lét lezárultával lesz a hívő emberé. Pedig az ige bátran meg is fordítható: ,,Ha csak a halál utáni életünkben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!" Mert a reménység, a keresztyén ember reménysége nem korlátozódik sem csak erre a néhány földi évtizedre, sem pedig csak a halál utáni létre.
Pál apostol itt arról tesz bizonyságot, hogy a keresztyén embernek reménysége van, és pedig földi élete során ugyanúgy, mint halála után: a megváltó, megtartó Krisztus Jézusban! A szélsőségesség tehát félrevezet! A végletes kizárólagosság minket magunkat zár ki Krisztus közeléből. Mennybemenetel napján végig kell gondolnunk és el kell fogadnunk azt az emberi logikával nehezen megfejthető csodát, hogy noha szemeinkkel nem láthatjuk az Urat, azaz test szerint nincs jelen, az életünkkel mégis egészen és valóságosan közel lehetünk Hozzá!
Az egész élet! - ez is ennek a korinthusi igeversnek a gondolata.
Az egész életem Krisztushoz tartozik! A test szerinti létem is, meg a most még fel nem térképezhető módon megvalósuló lélek szerinti létem is. És hiszem, hogy mindkettőben Isten elkészítette számomra az Ő megnyugtató, megváltó, megtartó kegyelmét! Ez az Istenben minden idői korláton átlépő meggyőződöttség sugárzik abból az egyszerű mondásból, melyet manapság - talán nem is véletlenül - már egyre ritkábban emlegetnek az emberek: ,,Úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha rögtön meghalnál!"
Igen! Az egész élet benne van ebben! A földi lét becsülete és azzal egyidejűleg az öröklét becsülete. De hová tűnt el, hová foszlott el mára, mai korunkra ez a becsület? Bizony erre is áll, hogy az ember, aki Isten előtt feladta a becsületet, aki Istennel felmondta a Krisztusban megragadható szövetséget, az rövidesen kitelik az emberi becsületből is, az hamarosan elveszíti emberi szövetségeseit is. Ugyanis Isten bíz meg minket egy egész életre szóló megbízatással. S aki e megbízatást szánt szándékkal visszautasítja, az Isten előtt megbízhatatlan emberré válik. ... s nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy egy Isten előtt megbízhatatlan ember mire jut emberi megbízatásaiban is!
Befejezésül - ami még nyitva áll előttünk, mint kapu az életbe, ... az a bizalom! Az egész életünkbe biztonságérzetet, belső bizonyosságot hozó bizalom. Az a gyermeki bizalom, hogy habár nem látom Őt, Ő mégis itt van! Hiszen megígérte!
Egy kedves énekkaros kórustársam mesélte, aki gyülekezetében tanítja a vasárnapi iskolás gyerekeket, hogy erőlködve próbálta elmagyarázni azt, hogy Jézus felment a mennybe, látták Őt a tanítványok felemelkedni, eltávolodni, amint a mennyek országának messzeségébe távozik, de azért közel marad az emberekhez, azért találkozhatunk vele. Bár messze van. A gyerekek egy darabig kérdő értetlenséggel néztek rá, aztán egyszer csak az egyik kisgyerek szeme felragyogott, és azt kérdezte: ,,... és az nem lehet, hogy azért nem látjuk Jézust, mert olyan közel van hozzánk?!"
... de hát nem ezt mondja Ő maga is mennybemenetele előtt kétkedő tanítványainak? "... íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!"
Igen, velünk, velem, veled is! Itt, egészen közel. Egy egész életen át!
Mihály Sándor
,,Jézus, szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta az apostoloknak, hogy ő él. Amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: 'Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.' Ők megkérdezték tőle: 'Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?' Így válaszolt: 'Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.' Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: 'Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.' Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol meg voltak szállva, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, a Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel."
(Apostolok Cselekedetei 1:2-14)