„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” (Máté 6,11)
A kenyérkérdés az emberiség legfontosabb és minden időben aktuális kérdése. Az általunk „Mi Atyánként” ismert imádság egy olyan példaimádság, amely által Jézus imádkozni tanította követőit. Ennek az imádságnak egy jól felépített és világos szerkezete van. A kérések sorában az első három az Isten dolgaira vonatkozik, majd ezt követi a negyedik kérés, amely az ember dolgaira vonatkozó kérések közül az első: a mindennapi kenyérért való könyörgés. Amikor most augusztus 20. táján országszerte az új kenyérért való hálaadási ünnepségek zajlanak, nézzük meg, hogy mit tanít nekünk Jézus a kenyérkérdésről.
1. Istennek gondja van a mindennapi kenyerünkre.
Amikor a mindennapi kenyérről beszélünk, nem csupán a napi betevő falatra kell gondolnunk, hanem mindarra ami nélkülözhetetlen az embernek, hogy élni tudjon. Luther Márton e bibliai hely magyarázatánál ezeket írja: „A kenyérhez tartozik az evés és ivás, ruha, cipő, ház és udvar, szántóföld, barom és minden jószág, istenfélő házastárs és gyermek, istenfélő és hűséges felsőbbség, jó kormányzók, jó idő, béke, egészség, erkölcs, becsület, jó barátok, hű szomszédok és ezekhez hasonlóak.” Ez mind benne van abban, hogy a mi mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma. Jézus arra tanít minket, hogy a mi Istenünk gondviselő Atya, akinek gondja van az Ő gyermekei testére és lelkére. Így a mindennapi kenyerünket is a mi mennyei Atyánktól kell elkérnünk. Sok olyan bibliai történetet ismerünk, amelyekből láthatjuk azt, hogy Istennek fontos a mi mindennapi kenyerünk, ő nemcsak lelkünkkel, de a testünkkel is törődik. A legszebb példája ennek, ahogyan Isten az Ő népéről a pusztai vándorlás során gondoskodott. Jézusról pedig több esetben olvassuk az evangéliumban, hogy a tanítás, a lelki táplálék után az őt hallgató sokaságot kenyérrel is jóllakatta.
2. A kenyeret el kell kérni Istentől.
Sajnos a ma embere számára nem természetes és nem magától értetődő dolog a mindennapi kenyeret Isten kezéből kérni és fogadni el. Mivel a modern kor az anyagi javakat ültette a trónra, az ember azt gondolja magáról, hogy ő maga mindent előteremthet. „Csak legyen meg a mindennapi kenyér, ez a legfontosabb” - szoktuk gyakran mondogatni. Jól jellemzi korunk gondolkodását ez a már közhellyé lett mondat. Jézus óvni igyekszik minket. Amikor a sátán kísérti, hogy a kenyérkérdést tegye a legfontosabbá, az Írást idézve felel: „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik” (Mt 4,4). De amikor az imádkozásra tanít, akkor azt is hozzáteszi, hogy kenyérrel is, és ezért biztosít minket arról, hogy a mi Atyánknak gondja van nemcsak a lelkünkre, de a testünkre is, a mindennapi kenyérre. Az, hogy Istennek gondja van a mi mindennapi kenyerünkre, azok tudják igazán értékelni, akik már életük során valamikor megtapasztalták, hogy milyen is nélkülözni, milyen is az, ha nincs kenyér az asztalon.
Jézus arra bátorít minket, hogy mindazt, amit a mindennapi kenyér alatt értünk kérjük el a mi mennyei Atyánktól, vigyük Isten elé! Úgy kérhetjük el, mint akik nem idegenként jövünk hozzá, hanem mint gyermekek az édesapjukhoz. De csak az tud az Atyától kérni, aki ismeri Őt, aki tudja, hogy Ő mindenható és ezért bármit megtehet és meg is tud tenni. Az, aki tudja, hogy Isten nagyon szeret, az nem szégyell az Ő gyermekeként kéréssel elé állni. Közvetlenül a Mi Atyánk után beszél Jézus a hegyi beszédben erről: „Ugyan ki az közületek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékot adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle” (Mt 7,9-11). Aki a mennyei Atyától kéri el a mindennapi kenyeret az egyben azt is elismeri, hogy mindenünk amink van, az Isten ajándéka. Abban, hogy a mindennapi kenyeret Istentől kérjük el ott van a belé vetett bizalom, és a helyes önismeretből fakadó alázat, hogy mindenem, az életem is ajándék amiért neki tartozok hálával.
3. A kenyér mindnyájunké.
Jézus arra tanít, hogy nemcsak a magam kenyerét kell kérnem. Isten gyermekei másokra is gondolnak. Annál is inkább, mert az Írás arra tanít minket, hogy Isten sokszor a másikét is nálunk teszi le. Jézus Krisztus úgy gondoskodott sokakról, hogy tanítványait használta erre. A tanítvány közvetít a Mester és a segítségre szorulók között. Ez nagy kiváltság, Isten gyermekeinek a feladata, hivatása. Éppen ezért ők a másik kenyerét is kérik, és amit kapnak az Atyától, azt megvizsgálják: mi ebből az enyém, és mi a kézbesíteni való, mit kell továbbadni másoknak. Nemcsak a magunkét, másokét is elkérhetjük, de a másokét meg ne tartsuk magunknak!
4. A kenyér naponként adatik.
„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma…” – ez a mondat így is fordítható: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként”. Vagyis a mindennapit add meg nekünk naponként. Jézus Krisztusnak ez a figyelmeztetése kizár a hívő ember életéből mindenféle mohóságot, telhetetlenséget, követelőzést, kapzsiságot. Aki nem hisz és csak magában bízik, igyekszik bebiztosítani magát. Amit lehet azt összegyűjti magának, mert tudja, hogy csak magára számíthat. Isten az ő számára nem létezik, nem számít, és nem számol vele. Ezzel szemben a hívő ember tudja, hogy számíthat az Atyára, és a legnagyobb biztonságot az jelenti számára, hogy holnap is Atyja lesz meg holnapután is. Ő tudja, mire van szükségünk és gondoskodik rólunk. Aggodalmaskodásunktól a helyes istenismeret szabadít meg bennünket. Az, ha igazán rá bízzuk magunkat arra, akit így szólíthatunk meg: „Mi Atyánk”, és ha valóban tőle várjuk a mindennapi kenyeret. Bízzunk abban, hogy Ő azt amire szükségünk van megadja naponként.
Ezek a gondolatok ébredtek bennem ezekben a napokban a kenyér, és az ünneplése kapcsán. Kívánom, hogy a mindenható Isten vezesse tovább gondolatainkat saját életünk mélységei felé. Azért, hogy legyen ez az ünnep az örömnek a forrása és igazi rátalálás egymásra. Az új kenyér ünnepe úgy kenyérkérdés, hogy életfontosságú, mert rólunk szól. Megtalálni azt a jézusi többet, amit az Isten Fia az életről gondolt. S ha megtaláltuk ezt a kenyérnél is többet, akkor jön el számunkra az igazi ünnep.
Mihály Sándor