„Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába!”
(Zsoltárok 17,8)
A hosszú és sötét téli éjszakák után végre beköszönt a tavasz! Fény… és világosság…
Ha a tavaszi napsugaraknak örülni tudunk, mennyivel inkább örvendeznünk kell a feltámadás, a Golgota fényének! Örömmel tölt el ez bennünket annak ellenére, hogy körülöttünk, sőt az egész világon a félelem, a kilátástalanság, a gonoszság sötétsége terjed? Igen, örülhetünk, mert mi Isten gyermekei vagyunk, hordozhatjuk a fényt, a világosságot, és biztonságban lehetünk a Mindenható oltalmában: „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába!” (Zsolt 17,8)
A Szentírás több helyen beszél Isten „szárnyairól”. Ez a képes hasonlat a természetből merít. Amikor a csibék veszélyt éreznek, menedéket keresnek a tyúk szárnyai alatt, mert ott van számukra biztonság. Isten gyermekeinek az Ő közelsége a menedék, ahol biztonságban rejtőzhetnek el. Isten „szárnyai” alatt senki és semmi nem árthat, mert bármilyen nagy a gonoszság, a mi Urunk mindennél nagyobb. „Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem” (Zsolt 57,2).
Lehetnek és lesznek az életünkben nehéz problémák, lelki gyötrelmek vagy anyagi gondok, de ezek éppen Istenhez vezetnek bennünket, és csak addig tarthatnak, ameddig Ő jónak látja. Hozzá fognak menekülni, és benne elrejtőzni azok, aki megízlelték Isten jóságát: „Mily drága a Te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek” (Zsolt 36,8). Ez a „drága szeretet” számunkra is mérhetetlenül értékes, mert Jézus Krisztus golgotai szenvedése és halála volt az ára.
Ezért ha a félelem szorítása vesz körül, ne felejtsük el, hogy Isten védelme alatt vagyunk. Az Ő gondoskodása és segítsége nyugalmat és békét teremt lelkünkben, és ez indítson örömteli hálaadásra bennünket. „Mert Te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok” (Zsolt 63,8).
Mihály Sándor
Zsejki Irén: Ha megjön
Ha megjön a télűző tavasz,
havát veszítve zöld a Havas.
A hegy gerincén zerge szökken,
a kis faágra cinke röppen.
Bimbó fakad és fény ragyog,
szívemben új remény dobog.
Újabb kezdet és új remény,
kegyelem adta égi fény.
Sarjadó fű, bomló virág,
tóban megmosdó fűzfaág.
Pacsirta zengve virradót,
mind dicsérik az Alkotót.
Ujjongó szívem velük ébred úgy,
amint a természet éled.
Nem volt halál, csak téli álom,
új ébredés a meghalásom.
Krisztusban éltem békesség,
és meghalásom nyereség.
Feltámadásom örök élet,
nem lesz halál a végítélet.
Örök tavaszra jön örök nyár,
mennyei öröm és béke vár.
Kapuk kirakva ékkövekkel,
aranyutcák és kristálytenger.
Diadal-sereg a parton állva,
mindenek kezében mennyei hárfa.
Isten dolgait dicsérik,
Bárány énekét éneklik.
Harsog az ének odafent,
hogy Isten, ki egyedül szent.