A Lepramisszió szokásos őszi csendes napját szeptember 15-én tartotta Budapesten, a XIV. kerületben, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházának nagytermében. A negyven éve működő misszió ebben az épületben kapott első ízben egy kis helyiséget az akkori szolgálatai végzésére. A kezdetekben és közel három évtizeden keresztül a feladat az imaháttér biztosítása, valamint a fáslik és a takarók kötése, lepedők gyűjtése, majd ezek légipostán történő eljuttatása volt - a lepramisszió kórházaiba. Az ezt segítő részfeladat a különféle magyaros kézimunkák készítése, annak értékesítése, s a bevétel felhasználása a célfeladatra. Ma az imaháttér biztosítása , az adományok gyűjtése és a misszió ismertté tétele a cél.
A csendes nap központi témája az emlékezés volt. Emlékezés a negyven évre, a régi vezetőkre, munkatársakra, akik megmutattak egy utat, kijelöltek egy irányt. Riskóné Fazekas Márta, a misszió mai igazgatója a legnagyobb csodának nevezte, hogy a misszió olyan politikai időszakban kezdődött, amely emberileg irracionális volt. A kommunizmus idejében sok egyházi szolgálatot leépített az akkori hatalom, minden a templomok falai közé szorult. Nem szolgálatok indultak, hanem a takarékosság miatt összevonások történtek. Dobos Károly református lelkész ennek ellenére felismerte a világ távoli tájaira irányuló szükséget, s a Szentlélek indításának engedelmeskedve – mintegy partizán akcióként – 1974. januárban , a Leprások világnapjának megünneplésével - elkezdte a szolgálatot. 72 éves, ökumenikus beállítottságú emberként nagy ismeretségi köre volt. A régi hittanosai, gyülekezeti tagjai, más egyházakhoz tartozó baráti körében toborozta a munkatársakat. Többek között Szegedi Ferenc baptista lelkipásztor testvérünk is - Dobos Károly lelki barátjaként - a baptista közösségben „népszerűsítette” ezt a szolgálati lehetőséget. A katolikus Bokor bázisközösség is bekapcsolódott az evangélikus és református testvérek mellett. Miközben felekezetközi harcok voltak az egyházak között és a családokban, a leprásokért végzett szolgálatban tökéletes egység és szeretet van a kezdetektől fogva. A Nemzetközi Lepramisszióban szolgáló misszionáriusok érkeztek gyakran Magyarországra, üde színfoltot hozva a gyülekezetekbe, ösztönözve a szolgálat fejlődését.
Dobos Károly 102 éves korában költözött az örök hazába. Élete utolsó pillanatáig fontos volt számára a leprásokért végzett szolgálat. Halála után – a mellette évtizedek óta munkálkodó - elkötelezett testvérek folytatták és végzik ma is a munka oroszlánrészét, koordinálva az egész ország területére kiterjedő szolgálatot is.
A szolgálatot elkezdő testvéreink többsége is az Úrnál van már. Előfordult az is, hogy egy-egy támogató a végrendeletében a misszióra hagyta az örökségét vagy annak egy részét. Mások és családtagjaik úgy rendelkeztek, hogy a temetési koszorúra szánt összeget a Lepramissziónak ajánlották fel. Legyen áldott az emlékezete mindazoknak az elköltözött testvéreknek, akik országszerte elindították a szolgálatot és hosszú éveken, évtizedeken át hűségesen munkálkodtak leprabeteg felebarátainkért, hittestvéreinkért! Akik még élnek, jelenleg is hűséges adakozók és imádkozók.
Négy évtized már történelemként jön szóba. Vigyük tovább töretlenül a létrehozott értékeket. Az Úr Jézus parancsának teljesítése - „Leprásokat tisztítsatok!” Máté 10:8 - legyen mindannyiunk szívügye. Keresztény elkötelezettséggel, krisztusi lelkülettel mozgósítsunk sokakat erre a karitatív tevékenységre. Különösen kérjük a gyülekezetek vezetőségét, szolgálattevőit (lelkipásztorokat, elöljárókat, gyermekbibliakörök-, imakörök-, ifjúsági csoportok-, női körök vezetőit és másokat is), legyenek eszközök az elődeink által létrehozott értékek továbbvitelében.
„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról… kövessétek hitüket.” Zsid 13:7
Pálinkás Ibolya