,,Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn..."
(Szent István király intelmei Imre herceghez)
,,Utálniuk kell a királyoknak a bűnös tetteket, mert igazság teszi szilárddá a trónt."
(Példabeszédek könyve 16.rész 12.verse)
Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. A keresztyén magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A nemzetiségi hovatartozás és a keresztyén hit találkozását és eggyé válását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz.
Történelmi ismereteink visszanyúlnak a honfoglalás előtti időszakba. Krisztus után ezer esztendeig ezen a tájon több hazát kereső nép váltotta egymást. Krisztus után kb. 400-ig ez a föld is a Római Birodalom szerves része volt. Az ez időben meginduló népvándorlás azonban átrajzolta Európa térképét. 405-ben félelmetes erejű nép, a hunok telepedtek itt le és szerettek volna birodalmat alapítani. Királyuk, Attila (az ,,Isten ostora") félelmetes hadvezérnek bizonyult, hadjáratai során egészen Róma városáig nyomult előre hadseregével és végső csapást mért a nyugat-római birodalomra. Bár Attila 453-ban cselszövés miatt bekövetkezett halála után nem sokkal a birodalma szétesett, nyugaton mind a mai napig azt mondják, hogy Hunnia vagy Hungária megteremtői e hunok voltak. A hunokat az avarok követték, majd a 800-as évek második felében ismét megjelentek a közép-ázsiai népek közül kiszakadó szilaj természetű hunok. 895-ben az Árpáddal érkező jelentősebb magyar hullám magába olvasztotta a már itt letelepedett népeket. A magyarság a Kárpát-medencében való letelepedésével elindult az államiság rögös útján.
Géza, Árpád dédunokája, aki 973-tól vezette a törzsszövetséget, diplomáciai kapcsolatot vett fel a német-római császársággal. Ezen őseink helyesen ismerték fel az idők szavát, azt hogy csatlakozni kell Európához, együttműködni, bekapcsolódni a környező népek életébe, közben önállónak maradni, kulturálisan és vallásilag egységbe szervezni népünket. Ezt az óriási feladatot vállalta magára Géza fejedelem, majd fia István, akit 1000-ben koronáztak királlyá a II. Szilveszter pápától kapott uralkodói jelvényekkel. Nehéz feladat volt azért is, mert a honfoglaló magyarokat a fékezhetetlen szilaj kalandozások és a sámánkultusz jellemezték. István király erőskezű, belső ellenségein győzedelmeskedő, kitűnő hadviselő uralkodó volt. Törvényeivel a keresztyén tanításokat az állam minden lakosára kötelezővé tette, azt kényszerítéssel, erőhatalommal tartatta be és a maga keresztyén hitének útjára terelte - vasvesszővel, könyörtelenül.
Az ókori Izraelben Mózes által adott törvények szabályozták a társadalom minden területét: tulajdonjog tisztelete, becsületes gazdaság, szociális gondoskodás, népegészségügy, bírói joggyakorlat, természetvédelem, vallásgyakorlat stb. A törvény érvényesítése volt a garancia arra, hogy a társadalom jól működik: egészséges és erős nemzetet szolgál. Hogy az ország fejlődőképes és meg tudja magát védeni más népekkel szemben. A nép jóléte függött tehát attól, mennyire veszi komolyan a törvényt.
István király, az Istenhez hűséggel ragaszkodó keresztyén, a tisztéhez illő hűséggel teljesítette uralkodói küldetését. Bár a módszerei számunkra evangéliumi keresztyéneknek idegenek, mégis tudjuk, hogy népét megállította a nemzethalál felé vezető úton és megtartotta a jövendőnek. Mindent számba véve, hálásan emlékezhetünk mi is első királyunkra, aki szolgálatát az Isten által kijelölt helyen, időben és szerepben csorbítatlanul betöltötte. István hű volt a maga feladatában.
Mi más megbízásokat kaptunk, de abban mi is államalapítónkhoz hasonló hűségre kötelezettek vagyunk. A társadalmi törvények adják a társadalmi élet keretét ma is. Ezért fontos, hogy egy magát szerető nép törvénytisztelő legyen. Magával tesz jót, mert a társadalmi áldások csak ekkor lesznek az övéi. A haza iránti hűség nem csupán nagyszerű erény, hanem mulaszthatatlan kötelesség. Nem az a kivételes és csodálatra méltó, aki hűséges hazájához, hanem az rendkívüli - a szó szoros értelmében a renden kívüli - és követésre nem méltó, aki hűtlen. A hazához való hűség a rend része. Mert létezik REND, amelyet az hozott létre, aki egyedül képes elrendelni mindent, az Úr Isten. Az ország rendje és a hatalom gyakorlása tehát nem olyasmi, amit az embernek kellene kitalálni, hanem az arra vonatkozó rendet kell felismerni. A rend: Isten és igazságai. Ezt a rendet - amiképp István király is felismerte - Isten nyilatkoztatja ki.
Hogyan?
Egyrészt kinyilatkoztatott igazságaiban. Isten igazságai kétfélék: hitbeli és erkölcsi igazságok. A Biblia mondja el, mit kell hinnem, mit kell tennem, hogyan kell élnem.
Mindannyiunktól azt várja az Úr, hogy feladatainkat a reánk vonatkozó isteni rendelés és szabály szerint teljesítsük. Mit tehetünk mi, hívő emberek? Mi a sajátos felelősségünk e hazában, ha ide születtünk?
Először is; - ismerjük meg múltunkat, jelenünket! Minden esemény a mi történelmünk. Értsük meg, mit akart és mit akar Isten a különböző történelmi pillanatokban. Mi az, amit Atyánk kivetni valónak lát bennünk és mi az, amit a nemzeti szellem legjobb sajátosságaiként tovább kell éltetni.
Másodsorban; - sorsközösségben kell élnünk népünkkel. A napokat merjük megélni hívő szívvel! Merjünk élni és tenni e hazáért!
Végül; - lássunk tovább a jelenvalónál! A keresztyén nép arra hívatott, hogy lássa a láthatatlant, bízzon a remélt dolgokban. Több hittel, több ésszel, több bátorsággal, több reménnyel. A jobb jövő képét nekünk kell az Úrtól kérnünk, hogy aztán hirdethessük és imádkozhassunk érte. A haza várja hívő népét, hogy betöltse küldetését.
Mindehhez az erőnk feletti feladathoz méltó táplálék kell. Az Úr maga táplál bennünket. A Biblián keresztül, és másokon keresztül is. A haza éltetőnk - üzeni Szózatunk -, mert az Úristen egymásnak teremtett bennünket, hogy egymást tápláljuk. De szükségünk van közvetlen mennyei kenyérre is, hogy a viszályok, a feszültségek között reménytelenné ne váljunk.
Jézus Krisztus az élet kenyere. Ő a mi reményünk. És ezé a hazáé is. Szüntelen adjunk hálát érte!
Végezetül hadd idézzem az énekíró szavait, aki így fejezi ki hálaadását Isten felé:
,,Dús földön adtál népünknek hazát, Hűséged őrzött sok száz éven át, Méltó, hogy áldjunk, pajzsunk, támaszunk, S élő igédre jobban hallgassunk!"
Mihály Sándor