Közel negyven évet dolgoztam a nyugdíjazásom előtt. Ebből kezdetben 17 évig, a vége felé pedig ismét 8 évig vastag dohányfüstben végeztem a munkámat napi 8 órában. Bár jómagam soha nem dohányoztam, passzív dohányosként olyan tüneteket produkáltam, mint a dohányosok, s a vizsgálati eredmények is arra utaltak, hogy nincs minden rendben. Nagy megkönnyebbülést jelentett a számomra, amikor törvény által szabályozták a dohányzást. Addigra már oda jutottam, hogy sűrű dohányfüstben maximum egy percig tudtam tartózkodni. (Volt olyan kolléganőm, akinek korábban emiatt kellett munkahelyet váltania, ugyanis ő egy percet sem bírt ki már.)
Tavaly decemberben tüdőszűrő vizsgálaton voltam. Január első napjaiban értesítést kaptam a tüdőgondozóból, miszerint a saját érdekemben jelenjek meg náluk vizsgálaton, öt nap múlva. Bár ez az értesítés nem jelent feltétlenül betegséget – olvastam a levélben.
Két napig - mint a legtöbb halandó -, csak erre tudtam gondolni és a 25 dohányfüstben töltött évemre. A 25 éven át körülöttem dohányzó munkatársaimnak már régen megbocsátottam. Mint az egészségügyi témákban valamennyire járatos ember, minden ilyenkor szokásos és esetleg várható dolog megfordult a fejemben. Pl. Pont én? Pont most? Mi várható? Kezelések sorozata? Abban biztos voltam, hogy nem a hagyományos értelemben vett daganatról lehet szó. Sőt az is lehet, hogy nem sikerült a röntgenfelvétel. Sőt decembertől januárig Isten meg is gyógyíthatott. De mi van, ha az orvos olyan diagnózist közöl, ami lassú, de biztos út a halálhoz – mindez nem kis szenvedéssel társulva? Megbeszéltem Istennel és magammal, hogy ami jön, az jön – Isten bármilyen körülményben velem lesz. Eddig is megsegített sok nehéz helyzetben, most is számíthatok rá.
Két nap után az uszodába menet – szemerkélő esőben - a járdán egy igés lapot pillantottam meg a sáros esővízben. Még nem ázott el túlságosan, világosan látható volt rajta az írás. Leguggoltam, hogy elolvassam:
„Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tesz velem.” (Zsoltár 13:6)
Hát - gondoltam -, nem minden nap találunk az utcán egy igés könyvjelzőt a sárban, az esővízben. Rögtön tudtam, hogy ez most éppen nekem szól, éppen ebben a helyzetben. Olvasva a bátorító igéket, rögtön teljes bizonyosságom lett arról, hogy nincs probléma a tüdőmmel. Szinte örömmel vártam a kitűzött vizsgálat napját.
Három nap elteltével sor került az újabb szűrővizsgálatra és egyéb orvosi vizsgálatokra is. Számos embert hívtak vissza hasonló céllal. A rendelés negyedik órájában kerültem be a doktornőhöz, aki a vizsgálatok után azt mondta: „A mai napon maga az első szerencsés ember, akinek azt tudom mondani, hogy minden rendben van. Sportoljon valamit, hogy még erősebb legyen a szíve és a tüdeje.”
Szerencse? Nem! Isten gondviselése – beleértve a jóval egészségesebb táplálkozást is, a korábbi évtizedekhez viszonyítva. Soli Deo Glória!
Pálinkás Ibolya