Nagypéntek Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Az egyházi ünnepkörben a leggyászosabb. Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetből az életét adta, hogy reményt adjon az örök életre.
Nagypéntek gyászát a hozzá tartozó történeti háttér magyarázza. Jézust a Gecsemáné kertben római katonák elfogják, miután a nagytanács Kajafás főpap vezetése alatt elhatározza, hogy Jézusnak meg kell halnia. Mivel azonban az Izrael elöljáróiból, írástudókból és vénekből álló nagytanácsnak a halálos ítélet végrehajtása nem állt hatalmában, ezért az ügyet a római birodalom akkori helytartója, Pilátus elé viszik. Az eredeti vád az istenkáromlás volt, mert Jézus Isten Fiának tartja magát. Tudták azonban, hogy ez a vád Pilátust nem érdekelte volna, tehát őelőtte már politikai színt adtak a vádnak. Jézus, mint Krisztus Izraelben királyi hatalomra tör, amit ők, mint a császár hűséges alattvalói nem tűrhetnek. Ez már gondolkodóba ejtette Pilátust és nyomban kihallgatta Krisztust. Ártatlanságáról győződött meg, és ezt közölte az összegyűlt zsidósággal, akik azonban döntöttek helyette. Ekkor már nemcsak a tanácstagok voltak ott, hanem a nép sokasága is, akik ,,feszítsd meg" kiáltozásban törtek ki. Pilátus két-három kísérletet tett az ártatlan megmentésére, de a tömeghangulatot látva, meggyőződése ellenére engedett a népharagnak. Félt, hogyha a tüntetés zendülésbe csap át, kegyvesztett lesz a császár előtt. Tiszti vezetéssel katonai egységet rendelt ki a kivégzésre. Pogány katonák végezték a keresztre feszítést, akik a helytartói palotában előtte csúfot űztek Jézusból, bíbor palástot vetettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe, csúfolódva hajlongtak előtte, leköpdösték, arcul verték, gúnyolták, mint a zsidók királyát. Sokáig a zsidókra hárították Jézus kereszthalálát, de Pilátus hozzájárulása nélkül nem lett volna kereszthalál. Krisztust zsidók és pogányok közös erővel juttatták keresztre.
EMBEREK A KERESZT KÖRÜL.
- A nagytanács képviselői természetesen jelen voltak Jézus halálánál és ellenőrizték végrehajtják-e határozatukat.
- A tanítványok, minden fogadkozás ellenére, már az elfogatáskor, kétségek közt, tört reményekkel szertefutottak. Csak páran térnek vissza a kereszthez, így például Péter és János. Mellettük galileai asszonyok csoportja áll és gyász sújtottan hallják a csúfolódó szavakat, és nem képesek felmérni a kereszthalál jelentőségét.
- Mária is ott van és siratja fiát.
- Az egyik keresztre feszített bűnös káromolja Istent, a másik megtér. Jézus viszont nyugodt méltósággal viseli a szenvedést.
- Feltűnő, hogy amikor összeomlóban van a tanítványok hite is, a kereszt alatt az első bizonyságtételt nem a választott nép fia, hanem egy pogány mondja ki, a parancsszóra odavezényelt százados, a történtek odavetődött tanúja vallja: ,,Bizony, Isten Fia volt ez".
- Jelt ad azonban a ,,természet" is: megrendült a föld, elhomályosult a nap, és a jeruzsálemi templom szentéjének kárpitja kettészakadt.
AZ ELSŐ KERESZTÉNYEK MEGEMLÉKEZÉSEI
Az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (Nagypéntek és Nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották, egész napos szigorú böjtölésben, Jézus szavainak szellemében. Csak a IV. században alakultak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak az utolsó vacsora termétől a kálváriáig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Utána szentírási részleteket olvastak fel és a papság kisebb csoportoknak mondott beszédet. Rómában a VII. századtól kezdve olvasták János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét. A VIII. században a pápa kezében a tömjénezővel haladt a szent kereszt ereklyéje előtt, majd a kereszthódolat után igeliturgia következett. Áldozás nem volt, a XII. századtól csak a szertartást végző pap áldozott. XII. Piusz pápa 1955-ben engedélyezte ismét az áldozást, a nagyhét megújításával.
BÖJT
Nagypéntek böjti nap: az emberiség bűnei tették szükségessé, hogy Isten a végsőkig adja magát az ember életéért, hogy hitetlensége legmélyén a szenvedésből és a halálból is részt vállaljon. Nagypénteken a katolikusok mellett sok helyen a protestánsok is tartózkodnak a húsevéstől. De az egyházakban ezen a napon a böjtnek nem a testi, hanem a lelki oldalát hangsúlyozzák.
ZÁRÓ GONDOLAT
Nagypénteken Jézus félelmetesen egyedül maradt. Tanítványai gyáván elhagyták, és ez a mai keresztyéneket személyes bűneikre emlékezteti: arra, hogy ezerféle módon ma is megtagadjuk az értünk meghalt, bennünket megváltó Krisztus iránti hűséget. Jézus Krisztus szolgai formában folytatott tevékenysége lezárult. Elvégezte a rábízott munkát. "Elvégeztetett." (Jn 19:30) Mielőtt még a sátán ellen harcba indult, lelkét az Atyának ajánlja a hűséges Fiú: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" A döbbenet, a fizikai fájdalom felett ezt a fájdalmat az hatványozta még, hogy Jézus nemcsak az emberek által maradt magára a világ bűnével, hanem átmenetileg az Isten is elhagyta őt. " Éli, éli, lamá sabaktáni! azaz: "Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet?" (Mt 27:46) Elképzelhetetlenül nagy fájdalom ez, amitől Jézus Krisztus megóvott minket, mert ő soha, egy pillanatra sem hagy magunkra bennünket. Mert "Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel." (Ef 1:7) Magasztaljuk őt ezért!
Mihály Sándor