2020. június 28. Vasárnap
2020. június 28. Vasárnap
„Az Úr körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evezõtollán hordozza õket.”
(5Móz 32,10–11)
Mózes – miután (az elõzõ fejezetben) a nép hûtlenségét és hálátlanságát ostorozta – énekben magasztalja Isten hûségét. Megemlékezik a kezdetrõl, amikor az egyiptomi fogságban sínylõdõ népet Isten nagy és félelmetes jelek által szabadította meg. A pusztai vándorlás éveiben is számtalanszor tört rájuk túlerõben lévõ, harcedzett ellenség, de Isten – miként a sas a még repülni alig tudó fiókáit – hûségesen hordozta, és csodálatosan megoltalmazta õket. Késõbb a megerõsödött és már saját szárnyának erejét próbálgató nép mégis hûtlen lett. Isten azonban hûtlenségükre is hûséggel válaszolt. Amikor Isten hûségére gondolunk, elõször nekünk is hûtlenségünket kell meglátnunk és megvallanunk. Majd meg kell látnunk azt az árat is, amelyet Isten a golgotai kereszten fizetett azért, hogy bûnbocsátó irgalmának és irántunk való változatlan hûségének tanújelét adja. Isten ennél többet már nem tehet megtérésünkért: azért, hogy hûségét hûséggel viszonozzuk.
A nap éneke:
ESDVE KÉRLEK JÓ ATYÁM