2020. július 7. Kedd
2020. július 7. Kedd
„Istened, az Úr tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában.”
(5Móz 2,7)
A puszta Isten kinyilatkoztatásának helye. Itt nyilatkoztatta ki törvényét. De önmagát is kinyilatkoztatta, amikor negyven esztendõn át gondoskodott népérõl, és életben tartotta olyan környezetben, ahol az élet alapvetõ feltételei is hiányoznak. (Vizet fakasztott a sziklából, mannával táplálta õket, oltalmuk volt túlerõben lévõ támadóikkal szemben.) Népe így tanulta meg, hogy létének csak egy feltétele van: Isten. Ha nincs Istenük, akkor a bõségben is elvesznek; ha Isten velük, akkor azonban víz és kenyér híján is élnek. Isten egy idõre bennünket is kivezethet a „pusztába”. Ilyenkor részben megvonja az élet emberi mérték szerinti feltételeit, hogy megtapasztaljuk: életünk valójában csak tõle függ. Végül a halál „pusztájába” is elvezet, hogy a végsõ bizonyosságot elnyerjük: õ az Élet, és benne az élet összes feltételének hiányában is el nem múló életünk van.
A nap éneke:
HOGYHA LÁTTAM VOLNA