2018. október 19. péntek
2018. október 19. péntek
Jákób így szólt: „Készüljünk, és menjünk föl Bételbe, oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam.”
(1.Mózes 35,3)
Jákób különös, bensõséges, személyes viszonyban volt Istenével. Evidens, hogy akitõl élete során a legtöbbet kapta, akit lelke mélyébõl szeretett, annak ki akarta fejezni a háláját kézzelfogható módon is. Mi mit adunk, mit ajánlunk fel Istennek? Milyen „oltárt” építhetünk neki? Amit õ vár, az megfoghatatlan, de még ma odaadható: a hit, az õszinte, elõtte feltárt szív. A vágy, hogy Krisztus éljen bennünk. Az õszinte bûnbánat és az, hogy feltétel nélkül Istenre hagyatkozunk – ez az az „ajándék”, amelyet adhatunk.
A nap éneke:
LELKEM ÁLDD AZ URAT
refrén: Lelkem áldd az Urat, áldd az Urat,
Egyedül Őt imádd!
Zengj úgy, mint soha még, Őt dícsérd!
A lelkem csak Téged áld.
1.Egy új nap kél, és már ébred minden,
Itt az idő, hogy áldjalak,
És bármi ér ma, bármit rejt az út előttem,
Hadd zengjek este is majd hálával!
refrén: Lelkem áldd az Urat!
2.Kegyelmed nagy, és türelmed hosszú,
Szerelmed mély és az égig ér,
Nem szűnök énekelni jóságodról,
Tízezer okom van, hogy zengjek még.
refrén: Lelkem áldd az Urat!
3.És egy nap majd ez a test elgyengül,
Erőm elhagy, s utam véget ér,
A lelkem mégis Téged áld vég nélkül,
Tízezer évig és mindörökké.
refrén: Lelkem áldd az Urat!