2018. október 11. csütörtök

2018.10.10 22:51

2018. október 11. csütörtök

 

Jézus mondja: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

(Márk 13,31)

 

Mondják, szeptember 11-e után Amerika-szerte megteltek a templomok imádkozó, megtérni vágyó emberekkel. Milliók látták saját szemükkel, amint az ég szertefoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha (Ézs 51,6). Aki addig azt hitte, hogy bármilyen politikai szólam, bármekkora anyagi biztonság stb. megtarthatja az életet drámaian látta összeomlani a saját hite tartóoszlopait is. Csak az Istenben való hit tarthat meg jó és rossz napok során át; a gonosz ellen nincs más fegyver, mint hitünk abban a Krisztusban, aki erõsebb ördögnél, halálnál. Adja Isten, hogy ne ilyen borzalmas tragédiák ébresszenek rá minket arra, hogy életünk-halálunk Isten kezében van!

 

A nap éneke:

ÜDVTELI ÉRZET

 

1.Üdvteli érzet Jézus enyém!

Ennek felettébb örvendek én,

Örökség vár rám, mennyei rész,

lelkem ujjongva fölfelé néz.

refrén:

Örökre zengem ez éneket,

Jézusban leltem az üdvömet,

Boldogan vallom Jézus enyém,

Irgalmát áldom örökre én.

 

2.Üdvteli érzet Jézus enyém!

Isteni béke árad felém.

Igája könnyû nyugalmat ád,

Követem híven a lábnyomát.

refrén:

Örökre zengem ez éneket,

Jézusban leltem az üdvömet,

Boldogan vallom Jézus enyém,

Irgalmát áldom örökre én.

 

3.Üdvteli érzet Jézus enyém!

Életem útján áldott remény,

Pásztorom nékem, hû õrizõm,

Istentõl küldött üdvözítõm!

refrén:

Örökre zengem ez éneket,

Jézusban leltem az üdvömet,

Boldogan vallom Jézus enyém,

Irgalmát áldom örökre én.