2018. november 21. szerda
2018. november 21. szerda
„A keresztrõl szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1.Korinthus 1,18)
Egyre kevesebben gondolják úgy körülöttünk, hogy Isten igéje jól ítéli meg a világ dolgait – inkább megfordul a sorrend, s a világ ízlése szerint ítélik meg Isten igéjét. Ez a választás ahogyan Pál apostol szavai mutatják kezdettõl fogva kíséri az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló tanúságtételt is. Ez a beszéd állásfoglalásra késztet évezredek óta és ereje mindig megmutatkozik azok számára, akik elfogadják.
A nap éneke:
A KERESZT EREJE