„Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”
(Mk 1,35)
Amikor még alszom, még csendben szunnyad a világ, Jézus Krisztus már ébren van, még a sötétben, az alkonyat előtt magányosan, a semmi közepén, emberi hangok és zajok nélkül, a természettel egybeforrva imádkozik. Értem. Érted. Minden halandóért, alvóért és ébredőért, hogy amikor beragyog a fény az ablakon, már Krisztus áldásával együtt érkezzen meg hozzám. Életben és halálban, nappal és éjszaka ő az egyetlen önzetlen Úr az életünkben. Ébredésünk hajnalán az ő halk, szelíd imádságos szava fogad bennünket, csak azután jön a víz, a kenyér, a kávé, a csend, amelyet imádságával számunkra megteremt.