„Jöjjetek, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!”
(Neh 9,5)
Ez nem valami prófétai felszólítás vagy valami kegyességet erőltető vallásos fanatizmus. Merthogy az Úr érthetetlen kegyelmi döntéssel fordult felénk. Már rég véget kellett volna, hogy vessen ennek az életnek, és valami egészen újat kellett volna gyúrnia! Már ezerszer el kellett volna, hogy verje a port az emberen a bűn miatt, s ellentmondást nem tűrő hatalmi szóval beleharsogni a világba, hogy „én vagyok az Isten!”. De ő széttárta karjait, hogy átszegezzék, s viselje az ember minden bűnének büntetését ártatlanul, mert szeret minket. Hát hogyne áldanánk őt! Hogyne magasztalnánk egész életünkben!