„Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van… De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van…”
(Zsolt 103,15– 17a)
Az élet a legcsodálatosabb ajándék, a legdrágább kincs, ami a sajátunk lehet. Ez az élet azonban, bármennyire is ragaszkodunk hozzá, véges. Minden, ami az életben szép és jó, és örökké kellene, hogy tartson, ott hordozza magában a mulandóságnak ezt a szomorú valóságát. Még a szeretetünkkel is így van ez. Isten szeretete örök szeretet. Nem reakció, az ember közeledésére adott válasz, hanem akció az emberért. Minőségileg más szeretet, mint a miénk. Megkeres, megtalál, és mindörökké velünk marad.