„Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét!”
(2Móz 20,7)
Egyszer egy fiatal édesanya büszkén vallotta: ő nem mondja ki otthon Isten nevét, és elkezdte magyarázni a parancsolatokat és azok egyéni értelmezését. Első hallásra érthetetlen miről beszélt, hiszen nem arról van szó, hogy Isten mérges, ha megszólítjuk. Ő nem egy zsémbes vénember, aki akkor érzi jól magát, ha egyedül lehet! Nem, Isten szerető Úr! Bátran szólítsd meg, sőt napjában többször is! Sőt ha percenként szükséged van rá, akkor percenként is! Nem azt kéri tőlünk, hogy felejtsük el a nevét, hanem azt, hogy becsüljük meg. Pont, mint szüleink vagy épp gyermekeink neveit.