„Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, Uram! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk.”
(2Sám 7,22)
Dávid király a maga kicsinységét és jelentéktelenségét ismeri fel, amikor Isten Nátán prófétán keresztül láttatja vele a múltat és a jövőt. A múltjában láthatja azt a pásztorfiút, akit Isten választott ki királynak, és tett naggyá. A jövőben láthatja beteljesülni azt az álmát, hogy kőből emelt hajlék épül majd az Úrnak, és ezt az ő fia fogja megvalósítani. Nagy dolgok történtek a múltban az Úr keze által, és nagy dolgok fognak még végbemenni. Abban a pillanatban mégis az a legnagyobb, hogy Isten nagysága minden pillanatban megragadható. Különösen akkor, ha az ember imádsággal odalép elé, és őszintén felteszi a kérdését Dáviddal együtt: „Ki vagyok én?” Bizony csak egy porszem, akire gondja van a nagy Istennek.