„Uram… te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén.”
(Zsolt 142,6)
Ha az ember terhelés alatt van, súlyos nehézségekkel szembesül, válságba kerül, egyetlen dolog viszi át azon: a reménység. Reménység, hogy van értelme. Hogy van megoldás. Hogy van „otthon”, hogy várnak, hogy szeretnek. Hogy van elég erő hozzá. Dávid totális válságban, kiúttalannak tűnő helyzetben imádkozik így. Az egyetlen igazi reménység, amely miatt érdemes egyáltalán élni: az örök távlat Istennél. Nekünk is ez adja a motivációt?