„Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál.”
(Zsolt 119,162)
Inspirálóak és termékenyek azok a pillanatok, amikor megszólít Isten igéje, amikor hagyom, hogy hasson rám, és formáljon. Rám talál a hétköznapokon vagy a vasárnapi igehallgatásban. Nem én „vadászom le”, nem én magyarázom úgy, hogy pont jó legyen, hanem elejt az ige, megállásra kényszerít. Szíven talál! Ez olyan „ahaélmény”, amelyben minden a helyére kerül. Megszólítottá válok, sőt meghallóvá. Valahogy összefügg ez a születéssel és a halállal, azzal az örömmel, amely abban leli boldogságát, hogy élek, és van érthető szava hozzám a Teremtőnek.