„Dávid és egész Izráel szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citera, lant, dob, cintányér és harsona kíséretével.”
(1Krón 13,8)
Baptista hagyományunktól távol áll az ilyen jellegű öröm kifejezése. Pedig milyen önfeledt Dávid király öröme! A szövetség ládája Jeruzsálembe került. Ez neki azt jelentette, hogy Isten jelen lesz ott, ahol a király uralkodik. Vajon mi képesek vagyunk ujjongva, dallal, énekkel, tánccal köszönteni Istent?