Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: „Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.”
(Jób 40,3–4)
Isten és Jób különös párbeszéde ez. Jób kérdőre vonja Istent. Nem nyugszik bele a sorsába. Magyarázatot vár arra, hogy miért történtek vele szörnyűségek. Jób kérdései a mi kérdéseink is. Perlekedünk. Nem értjük, mi értelme a szenvedésünknek. Amikor Isten megszólal, Jób a szájára teszi a kezét. Mit szólhatna? A mindenható Úr alkotta meg az egész élővilágot, és ő az élet és halál ura. Egyszerre érzi Isten fenségét és a saját kicsinységét. Mégis hozzá menekül ő is, és menekülünk mi is, mert ő az egyetlen menedékünk.