„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt […], mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.”
(Jób 2,11.13)
Voltunk-e már olyan helyzetben, mint Jób vagy a barátai? Összetörettetve lenni, mint Jób, vagy épp barátként ott állni valaki mellett a mélységben. Ez a legempatikusabb magatartás, amelyet az ember tanúsíthat. Ott lenni a másik mellett, nem keresni az okokat, nem hibáztatni a másikat, hanem imádsággal csendesen hordozni. Mert nem mi vagyunk azok, akik ítélőbírái vagyunk a másiknak, hanem egyedül Isten, és nem is mi vagyunk azok, akik az elesettet felemeljük, hanem egyedül a Mindenható.