Nagyszüleink idejében amikor felvágták a kenyeret, minden alkalommal keresztet vetettek rá. Ezzel a mozdulattal éltető kenyérként „tisztelték” a földi kenyeret, és mindig hálásak voltak a betevő falatért. Jézus nemcsak a földi éltető kenyeret akarja megadni számunkra (Mt 6,25–33), hanem ennél sokkal többet: önmagát, mert ő az élet kenyere. Aki belőle él, az soha meg nem éhezik, mert ő az (örök) életet adó kenyér. Ezt kérjük mindennapi imádságunkban.