„Ekkor azt mondta [Isten Jákóbnak]: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj […]! Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni.”
(1Móz 46,3–4)
Nem mindegy, ki az ember útitársa. Különösen, ha az életutunkról van szó. Erős útitárs kell, akiben megbízhatok, aki mellém áll, ha baj van, aki továbbvisz, ha beteg vagyok, aki alkalmazkodik az én tempómhoz, akivel lehet útközben beszélgetni, aki megvéd, ha az én erőm már kevés. Hitünk alapja, hogy a mindenható Istennél jobb útitársunk nem lehet, hiszen ő minden tekintetben a legnagyobb. Ezért nem lehet más célja az embernek, mint ehhez az Istenhez minél közelebb és közelebb kerülni, védő oltalmában élni, nála és vele lenni.