„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.”
(Ef 4,5–6)
Örök élet... új perspektívát nyit számunkra Isten igéje. Mi nap mint nap gondolunk életünk végességére, felhalmozott feladatainkat toljuk magunk előtt, az idő szorításában telnek napjaink. Hétköznapjaink gondját messze űzi, ha végre hátrébb lépünk, és így szemléljük teremtett világunkat, benne a magunk feladatát. Teremtő Atyánk elvisz minket egészen az öröklét ajtajáig. Krisztus kereszthalála „garancia” arra, hogy egykor majd megnyittatik nekünk az a hely, ahonnan most még csak sejtelmes fény szűrődik át embervilágunkba. Ezen a héten ezt a fénysugarat követjük napról napra igeolvasásunkban.
A nap éneke:
HADD MENJEK ISTENEM, MINDIG FELÉD
1. Hadd menjek, Istenem, mindig feléd,
Fájdalmak útjain mindig feléd!
Ó, sok keresztje van, de ez az én utam,
Mert hozzád visz, Uram, mindig feléd.
2. Ha este száll reám, s csöndes helyen
Álomra hajtanám fáradt fejem:
Nem lesz, hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,
De álomszárnyakon szállok feléd.
3. Szívemtől trónodig – mily szent csoda! –
Mennyei grádicsok fényes sora.
A szent angyalsereg mind nékem integet.
Ó, Uram, hadd megyek én is feléd!
4. Az álom s éj után kél újra fény,
Új hittel a követ megáldom én.
Templommá szentelem, hogy fájdalmas szívem,
Uram, hozzád vigyem, mindig feléd!
5. Csillagvilágokat elhagyva már,
Elfáradt lelkem is hazatalál.
Hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok,
Ott majd megnyughatom örökre én!