„Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.”
(Ézs 44,3)
Íme, valósággá lett a prófétai szó. Ebben a két mondatban benne van az üdvtörténet beteljesülése. A tikkadt föld eső után kiált, kiszáradt életünk pedig néma sóhaj a szabadítás, a Szabadító után. Az élet vize kiáradt ránk Jézus Krisztusban, Megváltónkban. Jézus azért lett emberré, mert a Mindenható meghallotta életünk hangos vagy csöndes panaszát, kiáltó vagy néma fájdalmát, és eljött személyesen, láthatóan, hogy találkozzon velünk. Hogy a szemünkbe nézhessen, hogy szabadulást hirdessen, hogy Szentlelke bőven áradjon életünkre.