„Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged. Nemzedékről nemzedékre mondunk dicséretet neked.”
(Zsolt 79,13)
Örökké. Ez a szó összekapcsol múltat és jövendőt, átível évezredeken, egészen az örökkévalóságig. Összekapcsolja Isten-magasztalásunkat, a Mindenhatót dicsőítő szavainkat az előttünk élők hálaadásával, s drága örökségként hagyhatjuk az utánunk jövőkre. Mert ez nem némul el soha, magasztalja őt föld és ég, az egész teremtettség, a megváltottak sokasága. A mennyben pedig tisztán csendülhet fel: „A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké!” (Jel 5,13)