„Hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.”
(2Kor 1,4)
Semmi sem öncélú, hanem minden a másik, a társ, a felebarát javát szolgálja. Nem lehet a cél egymás ellen irányuló, hanem csak az egymásért való élet. A szenvedés élményt ad. Istenélményt. Találkozást hoz vele, és következtében megerősödött hitet. A szenvedések terhe alatt születő hit bizonyossá tesz, hogy tartozom valakihez, nem vagyok egyedül. Ez a tudat, ez a hit már önmagában vigasztal, s így tudok vigasz lenni mások számára.